China Glaze - Magical
Amint elkezdtem nyomdázni, éreztem egy ezüst, nyomdázásra is alkalmas lakk hiányát, azonban hiába próbáltam lecsapni a Barry M verziójára, sokadjára is elfogyott a Nailland kínálatából, mire észbe kaptam volna.
Az ősz folyamán az egyik pesti utam alkalmával megelégeltem a dolgot, és a standnál dolgozó egyik hölgy tanácsára jobb híján megvettem a China Glaze Magical-t.
Az üvegben nem tűnt igazán szimpatikusnak a színe, de egyrészt azt mondta hölgy, hogy felfestve és nyomdázva sokkal szebb, másrészt addigra már nyomdázás tekintetében sok jót hallottam erről a kollekcióról.
Az üvege a szokásos China Glaze, mint ahogy az ecsete is – hosszú, vékony -, amivel komoly gondom nem szokott lenni, ehhez a lakkhoz viszont sokkal jobbnak éreznék egy lapítottat.
Az állaga viszonylag folyós, és hajlamos a csíkozódásra, de ez a foil finis sajátja lehet, én legalábbis még egyetlen olyan fóliahatású lakkal sem találkoztam, aminek álomszerű lett volna a felkenése.
A színe valóban sokkal szebb felfestve, mint az üvegben, szinte teljesen eltűnik belőle a meleg aranyosság, és a fényviszonyoktól függően hol fakó aranynak, hol rózsásnak, hol szinte már ezüstnek hat.
Nyomdázáshoz valóban kiváló, nekem sokkal könnyebb vele az aprólékos mintákat szépen felvinni, mint a sűrűbb vagy direkt nyomdázásra szánt lakkokkal.

A Zoya Paytonnel kombinálva:
Továbbra sem tettem le az ezüst nyomdalakk beszerzésének tervéről, viszont a Magical személyében egy korrekt, nyomdázásra is alkalmas lakkra találtam.
A héten időzített bejegyzések kerülnek ki, a kommentekre leghamarabb vasárnap tudok válaszolni. Köszönöm a megértéseteket! :)
0 megjegyzés: