Januári kedvencek
Januárban viszonylag kevés kedvencem volt, különösen sminkfronton, lényegében egy az egyben ismételhetném a decemberi favoritjaimat. Egyedül ajakkencék terén voltak régi-új felfedezéseim.
Ha visszafogottabb sminkre vágytam, akkor rendre a L'Oréal Romy fantázianevű rúzs-szájfény-tint hibridjéért nyúltam. Felkenve rajtam jóval intenzívebb színe lesz, mint amilyenre a tubusa alapján számítani lehetne, de a bordó rúzsaimtól még így is szolidabb.
Kissé beleolvad a háttérbe, de a szájkence mellett ott van egy fülbevaló is, most ezt hordtam jóformán minden egyes nap. A Claire's-ből van, de ehhez képest már jó ideje bírja a gyűrődést.
Rúzsok terén két befutó volt. Mindkettő Catrice, a Klimt's Gentle Kiss egy tompa eperszín, az Alluring Pink pedig egy markáns hideg pink.
A lakkok közül sem a rám igazán jellemző árnyalatokat használtam többször, hanem a Catrice My Satin Ballet Shoes-t, az Essence szürke vámpírkiadásos lakkját és a Bourjois fuksziáját.
Már vszonylag hosszú ideje használom az Isana "ujjbedugós" körömlakklemosóját, de még mostanra sem tudtam eldönteni, hogy van-e értelme. Az viszont biztos, hogy ettől függetlenül szeretem. :)
A L'Occitane kézkrémek közül ezúttal a sheás volt a befutó, jól esett a visszafogott, egyszerű illata.
Az Essence körömlakkszárító cseppjeit eredetileg csak a problémás lakkokhoz terveztem használni, de annyira bevált, hogy most már mindenre teszek belőle. Néhány másodperc alatt bármit koppanósra szárít - nekem ez kész főnyeremény.
A reggeli krémezést sokszor kihagytam januárban, emiatt a rutinom esti része nagyobb szerepet kapott. A Gerovital krémről bár még mindig azt gondolom, hogy lehetne koncentráltabb, de ezen túl semmilyen kifogásom nincs ellene.
Miután elfogyasztottam a Balea szárazsamponomat, hosszas gondolkodás után a Dove mellett döntöttem. Ugyan nem vagyok vele maradéktalanul elégedett, de így is klasszisokkal jobb, mint a DM sajátja.
Nektek mik voltak a kedvenceitek? :)
0 megjegyzés: