Catrice kifutó termékek
Az új termékek mellett természetesen kifutók is vannak, bár ezúttal nem túl sok és bevallom, az én szívem nem is fáj csak egy-két kencéért.
Szem:
A szemre valók közül konkrétan semmit sem sajnálok, sőt. Kicsit talán rosszindulatú vagyok, de a The Giat spirál elköszönésének még örülök is, ugyanis nem ápoltam túl jó viszonyt vele.
Száj:
Ezzel a kategóriával már más a helyzet, ugyanis a Love's Di-wine az egyik kedvenc rúzsom, a Matt-erial Girl-re pedig régóta szeretnék lecsapni.
Arc:
Az ide sorolt kencékkel sem ápolok közeli viszonyt, egyiket sem érzem nagy "áldozatnak", bár a hagyományos pirosító kifejezetten kellemes árnyalatúnak tűnik.
Köröm:
A lakkok közül viszont többet, nevezetesen kettőt is sajnálok, az I'm Not A Greenager és az Emerald Bay is elég különleges.
Bázisok, púder, ecset:
A tusecsetet előszeretettel használom, jónak tartom, de nem kiemelkedőnek, ezért pót darabot nem hinném, hogy veszek belőle, a másik két sminkhez pedig még nem volt szerencsém - és úgy hiszem, már nem is lesz.
Ti fogtok hiányolni valamit?:)
0 megjegyzés: