OPI - My Gecko Does Tricks
Pénteken végre volt időm felkenni az enails.eu-tól választott második, rám a narancstól jellemzőbb metálzöld lakkot, és ahogy sejtettem, ez egy pillanat alatt be is lopta magát a szívembe.Nézzük a részleteket! :)
Az üvegéről és az ecsetéről nem tudok semmi újat mondani, az előbbi strapabíró és egyszerű, az utóbbi pedig lapított, aminek én mindig örülök.
A színét azt hiszem, nem fogom tudni megfelelően meghatározni, de én leginkább hideg tónusú középzöldként írnám le.
A finise metál(os), az erős fénye szerintem nagyon különlegessé teszi. Ez a színvilág és finis együtt nekem nagy-nagy kedvencem, de azt hiszem, pont a kettő kombinációja miatt lesz ez egy megosztó lakk, viszont én abszolút az igenlők táborát erősítem.
Engem összhatásában valamelyest bogárpáncélra emlékeztet - főleg mesterséges fényben. Ha már fény: azon kevés lakkok közé tartozik, amelyek természetes és mesterséges fényben ugyanolyan jól mutatnak - kicsit talán másként, de ugyanolyan jól.
Az állaga ennek is viszonylag folyós, akár a Go with the Lava Flow-é, és ebből is szükséges három réteg, viszont pozitívumként ez is tartósnak tűnik, legalábbis eddig. A harmadik napon még pontosan olyan, mint a lakkozást követően.
Mivel kedvelem ezt a finist és színvilágot, több hasonló(nak hitt) árnyalat is megtalálható a készletemben:
Balról-jobbra: China Glaze Cha Cha Cha, OPI My Gecko Does Tricks, L'Oréal Majestic Green
Itt tűnik ki igazán az OPI hűvös tónusa. :) A China Glaze nagyon-nagyon hasonló hozzá, de valamivel melegebb, aranylóbb, a L'Oréal pedig egyenesen bronznak tűnik mellettük, pedig valójában az is zöld, csak egy igazán meleg árnyalat.
Nem hinném, hogy mindenki kedvencévé válna a My Gecko Does Tricks, ahhoz egyszerűen túl merész, de azoknak, akik hozzám hasonlóan szeretik az örült zöldeket, mindenképp érdemes lehet legalább megnézni. :)
0 megjegyzés: